2022. feb 26.

Kertes ház Pécs főterén

írta: Régi Pécs
Kertes ház Pécs főterén

avagy miért nincs 13-as házszám a Széchenyi téren

_cimkep_orig.jpgGebauer Ernő festőművész az 1930-as években örökítette meg a házat

Ne keresd a kertes házat Pécs főterén, már nem találhatod meg. De akár hihető, akár nem, volt ilyen! Ennek a régi háznak színes történetét igyekszem papírra vetni.
Sajnos már sokszor előfordult, hogy valami "nemes cél" érdekében egy épület védettségét vagy műemléki státuszát törölték és lebontották. De itt még nem is ez történt, mert furcsa módon létezik is, meg nem is. Ez a história az Eiser-házról szól és arról, hogy rossz helyen állt, de végül Sztálin miatt szűnt meg létezni.
Ezt majd még meg kell magyaráznom.

A ház történetét kutatva feltűnt, hogy nincs 13-as házszám a Széchenyi téren. A tér házszámai az óra mutató járásával egyezően körbe futnak (1-től 18-ig), az egyes házszámot a Városháza kapta. De miért nincs 13-as házszám, mert egyébként a házszámozás folyamatos.

A valamikori 13-as számú házat, Pécsett sokan Eiser-ház vagy Germán-ház néven ismerik. A tér északi felén, a Hunyadi út és a Megye utca ölelte telken állt ez a jellegzetes, klasszicizáló épület, kő oroszlánok őrizte előkerttel.

_kep-02_1934_szechenyi_ter_german_haz_1934_muranyi.jpg1934-ben a Széchenyi tér 13. sz. alatti "oroszlános" ház és a Megye utca 

Az 1840-ben épült ház korábban a Scitovszky család tulajdonában volt, de Pécs helytörténetében általánosan ismert nevét, a következő tulajdonosáról Eiser (Eizer) Jánosról kapta. Van egy korosztály akik Germán-ház néven ismerik, mivel az 1930-as évektől Dr. Germán István főorvos lakott az épületben és itt volt az orvosi rendelője is.

Az Eiser-ház előkertje üde színfoltja volt a Széchenyi térnek, erről 1911-ben a Dunántúl című újság így írt:
"A jól ápolt legkisebb kert is, nemcsak a ház lakóinak, de a szomszédoknak is igen kellemes, sőt ha az utca mellett van, az arra menőkre is igen kellemesen hat. Példa rá a Széchényi-téren a Nádossy- és Eizer úrnő jól ápolt kis kertje."

_kep-08_csgyk_fototar_szechenyi_ter_german_haz_1934_muranyi_2.jpgA Eiser- / Germán-ház egyik kapu oszlop oroszlánja és Belvárosi templom harangtornya (1934)

Az Eiser-ház létét többször is veszélyeztette a mai Hunyadi út kiszélesítésének gondolata.
Ez a Széchenyi térről észak felé a Mecsekre felkúszó utca, sikátor szélességű volt. Észak felé nézve bal oldalt a Visnya család háza állt (napjainkban a pécsi Régészeti Múzeum épülete), jobb oldalt pedig az Eiser-ház (napjainkban Boldogság háza).

A ház sorsa szoros összefüggésben van a Hunyadi úttal.
A napjaink Hunyadi János útja közepén, a városfal vonalában (az alagútnál) volt a vaskapu azaz Czarova-kapu, így egy ideig Czarova utca volt a neve. Az 1700-as évek második felében Jezsuita utcának hívták, 1885-ben Plébánia utca, Inczédy Dénes utca, 1926-ban viszont már a város első akadémikusának Mátyás Flóriánról keresztelték el, 1943-ban a városvezetés Horthy Miklós utcává változtatta meg a nevét, majd 1950-ben Sztálin lett az utca névadója.

Olyan keskeny kis utca volt, hogy ha a Széchenyi tér felől behajtott egy konflis szemből már nem tudott elhaladni egy másik.

_kep-03_1930-s_evek_sztalin_hunyadi_utca_eiser-haz_inczedy_denes_utca.jpg1930-s években a Széchenyi tér felől a későbbi Hunyadi utcai "sikátor"

Már 1905-ben megszületett az utca kiszélesítésének gondolata, de az ötlet elhalt. Pécsi Napló, 1911. április 22.-i száma új utcavonal megállapításról írt. "Eszerint a megállapítás szerint az Eizer-ház 8 métert veszített volna el a Széchenyi-téri frontból. Eizerék erre kérvénnyel fordultak a városhoz és az utcavonalának újabb megállapítását kérték. Az építési bizottság belátva a kérelem méltányosságát, az utcavonal megállapítását megváltoztatta annyiban, hogy az Eizer-ház 8 méter helyett 5-öt fog veszíteni a Széchényi-téri frontból.". Az utca kiszélesítése akkor sem történt meg.

Az épület történetéhez tartozik az is, hogy 1945-1947 között a régi Eiser-házban volt az orosz hadsereg városparancsnoksága. 1947 májusában a megüresedett épületbe Dr. Germán István vissza helyezte orvosi rendelőjét.

Bár a Hunyadi út kiszélesítésének ötlete többször felmerült, mely csak az Eiser-ház egy részének lebontásával volt lehetséges, de 110 évig érintetlenül állt az épület.

_kep-06a_hunyadi_sztalin_ut_szelesites_bontjak_az_eiser-hazat.jpgEgy rossz minőségű képen - elkezdődött a ház bontása (1950)

De 1949. december 21.-es dátum, Sztálin 70. születésnapja megpecsételte az utca sorsát. Sztálin születésnapja alkalmából valami nagy "ajándékot" volt illendő adni, ekkor kapta a Sztálin utca nevet. De azonnal felvetődött egy újabb hatalmas probléma, egy sikátor szerű, keskeny utcát nem lehet elnevezni egy ilyen nagyhatalmú diktátorról, így megpecsételődött az Eiser-ház sorsa.

_kep-10_1940-s_evek_hunyadi_ut.jpgA Sztálin (Hunyadi) utca feljebb is keskeny volt

Ezzel elkezdődött a Sztálin út kiszélesítése. De az új út kialakítása itt még nem ért végett, mert további épületek lebontásába került kiszélesítése.

_kep-06_1950_csgyk_fototar_hunyadi_ut_bontasok.jpg1950-ben már bontják a házakat, szélesítik a Sztálin (Hunyadi) utcát feljebb is!

A korszakra jellemző, hogy 1950-ben országszerte Sztálinról neveztek el utcákat, tereket. Budapesten az ünnepi alkalomra tekintettel a 70-es viszonylatszámot kapta háború utáni első új trolibuszvonal. Mai szemmel már az is döbbenetes, hogy 1947-ben Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimuszt Pécs díszpolgárának választották.

Arról, hogy a második világháború előtt miért nem történt meg az utca kiszélesítése Dulánszky Jenő a Pécsi Magasépítés főmérnöke ezt mondja:
"Már tegnap is elmondtam az üzemi gyűlésen, hogy amikor azelőtt a régi városvezetés idején mi szakemberek olyant javasoltunk, ami nem állott a városi urak érdekében, rögtön elvetették a javaslatot. Az Inczédy Dénes-utca kiszélesítését még csak le sem engedték vázolni, mert az utca torkolatában ott állott Visnya és Eizer háza. Most már ez a munka is folyamatban van." (Dunántúli Napló, 1950.10.13.)

A Széchenyi téri ház felének lebontásával nem csak arányos tömbje szűnt meg, de az előkert és a Széchenyi téri bejárat ezzel az épület házszáma is megszűnt. Ez volt a Széchenyi tér 13. mely napjainkban már nem létezik (pár évig Sztálin út 2. majd Hunyadi út 2. lett a ház pontos címe).

_kep-07_1965_a_valamikori_szechenyi_ter_13.jpgA megfelezett Eiser-ház ( 1965-ben már II. ker. házasságkötő terem)

A II. kerületi házasságkötőterem helyén 1972-ben az épület teljes átépítésével (szinte teljes lebontásával) a "Boldogság házát" alakították ki.

_kep-09_1972_csgyk_fototar_boldogsaghaza_muranyi.jpg1972. ekkor tüntetik el az Eiser-házat végleg, itt épül fel a Boldogság háza
A Megye utca felől jól látszik, hogy alig marad meg valami a régi házból

_kep-13_2010-s_evek.jpgA Boldogságháza 2010-s években (Google Street View fotó) 

A fenti kép segítségével könnyen elképzelhetjük hol is állt az eredeti Eiser-ház. A képen három Széchenyi tér felé néző ablakot látunk a Boldogságházon, de az eredeti épületnek balra még további három ablaka volt. Így már elképzelhető, hogy az épület másik fele a mai Hunyadi úton állt.

Ezért nincs Széchenyi téren 13-as házszám és ezért nem létezik már az Eiser-ház vagy ha úgy tetszik a Germán-ház.

Még pár fénykép a ház történetéhez:

1840_korul.jpg1840 körül készült rajzon a Belv.templomtól jobbra a kertes épület az Eiser-ház

_kep-05_kaldewey_kelemen_festmeny_reszlet.jpgKaldewey Kelemen festményén (1889) megcsodálhatjuk a tér részletét az Eiser-házzal

 1910_korul_eiser_haz_retus2.jpg1910 körüli képeslap részletén szemben az Eiser-ház

1920-s_evek_pecs_szechenyi_ter_cut_retus.jpg1920-as képeslapon jól látható a keskeny kis utca (a későbbi Hunyadi utca)

_kep-04_szechenyi_ter_13-as_hazszam_tabla_640x.jpgSzéchenyi tér 13-as házszám tábla (1930-s évek)

_kep-12_sztalin_hazszam_tabla_kovacs_imre_hagyateka.jpg"Bizonyíték" a Sztálin utca létezésére 
(Kovács Imre pécsi rádióriporter és szerkesztő hagyatékából)

 

Gyürüs Lajos (Régi Pécs)

 

Felhasznált fényképek forrása:
Korabeli képeslapok,
1930-s Pécs c. diafilm egyik képe,
Zsabokorszky Jenő felvétele (Zsabokorszky mérnők)
Murányi Iván gyűjtemény (Csorba Győző Könyvtár)

 

 

Szólj hozzá

Közlekedés Széchenyi tér Történet Belváros Lebontva