2021. máj 17.

Rejtett értékeink

írta: Régi Pécs
Rejtett értékeink

Nem régen történt, hogy több pécsi "rejtett érték" helyéről úgy értesültem, hogy a Köztérkép weboldal egyik aktív tagja, egy kerámia alkotással kapcsolatos kérdéssel fordult hozzám, majd más érdekes pécsi köztéri művészi alkotás megtalálásáról is beszámolt.
A Köztérképen "Szapet" néven regisztrált kiemelkedően aktív tag székesfehérvári, de sokat kutat városunk köztéri műalkotásai után is.

Gondoltam érdemes egy cikket írni és bemutatni több "rejtett" köztéri vagy köztulajdonban lévő művészeti alkotást és nemcsak a fent említett módon megismerteket. Szerintem több olyan alkotás is létezik melyekről - úgy sejtem  - kevesen tudnak, naponta elmennek mellette és nem tartják értékes alkotásnak. Az írásom végén pedig egy nemes ügy támogatását is kérem!

terelvalaszto_racs_1_retus.jpg

A fent látható térelválasztó kerámiarács a Budai Vámnál 1966-ban épült ABC áruház bejárati szélfogójában volt látható. Ezt a kerámia művet Nádor Judit, a pécsi Zsolnay porcelángyár egykori művésze készítette. Az ABC áruház megszűnt, a kerámia rács pedig eltűnt.

A kerámiarács pontos története a Köztérkép oldalán Szapet tollából olvasható:
A rendszerváltásig megvolt az alkotás, de utána nyoma veszett egészen 2019-ig, amikor két darabja előkerült egy balatonlellei, kilenc emeletes nyaralóház pincéjéből. A 100 lakásos társasház lomtalanítása során a pincében megtalálták a részeket. Akkor két darab egy pécsi társasház kertjébe került, ott pedig egy kőművesmester ismerte fel. A darabok ezután kerültek vissza Nádor Judit hagyatékába. A többi darabról azóta sem tudni, lehetséges, hogy egy lakást díszíti.

Biztosan nagyon sokan jártak már a 400 ágyas klinikán, de vajon emlékszik-e valaki arra, hogy az Ifjúság utcai bejáratnál az egyik vaskos oszlopot Majoros János "Orvostudomány" című kerámia faliképe díszíti (az utcán!). Erre én is rácsodálkoztam valamikor régebben. Sokat jártam erre, de bevallom nem is vettem tudomást az alkotásról, elmentem mellette.

400_agyas_klinika_fobejarat_falikeramia_dombormu_1600x.jpg

Amikor elkezdődött a klinika épületének felújítása, többen izgatottan figyelték, hogy mi lesz a sorsa a faliképnek. Az izgalom érthető volt, hiszen például Uránvárosban a felújítási munkáknak "köszönhetően" sok dombormű nyomtalanul eltűnt. Valószínűleg egyszerűen a szemétbe dobták. Csak példának: így járt Schaár Erzsébet szobrász a Türr István utca 1. sz. ház öt bejáratát díszítő valamennyi alkotása (Szoptató róka, Hal, Pelikánok, Mackó, Kecske). De nyomtalanul eltűnt a Mecseki Ércbányászati Vállalat (MÉV) munkásszállójának készült épületből Bizse János városunkat ábrázoló mozaikképe.

Sokan ismerik a valamikori "Nagy Csemege" díszítésére készült Gebauer Ernő készítette faliképet (napjainkban a Replay). Mivel megváltozott az üzlethelyiség funkciója többen feltételezték, hogy átépítéskor megsemmisült az alkotás. Szerencsére nem! Megtartották eredeti állapotában!

gebauer_falfestmeny_a_valamikori_nagy_csemegeben.jpg

Olyan is előfordul, hogy egy látogatható helyen van egy kevésbé ismert alkotás. Ilyen például a Rákóczi úton lévő Néprajzi Múzeum kapualjában látható Gebauer Ernő - Nemzet megmozdulása című freskója.

gebauer_erno_nemzet_megmozdulasa_kapualjban_neprajzi_muzeum_1600x.jpg

A fenti alkotást azért többen is láthatták, de úgy gondolom, hogy sokkal kevesebben tudnak arról, hogy a Jókai tér 11. számú ház emeletén (a volt Tejbisztró épülete), milyen falfestményeket találtak.

tejbisztro-1_s.jpg

A "18. századi klasszicista falfestményeit gyönyörűen restaurálták és bemutathatóvá tették. A mennyezetképek mitológiai történeteket ábrázolnak: a nagyteremé Paris ítéletét, az egyik kisebb szobáé Ovidius művéből, az Átváltozásokból vett jelenetet. A kis, figurális ábrázolások valószínűleg ma kevéssé ismert, akkor népszerű irodalmi művek illusztrációi lehetnek." - olvasható Pilkhoffer Mónika - Pécsi enteriőrök c. művében.

tejbisztro-5_s.jpg

Az írás elején említett Köztérkép weboldalon több "rejtett kincs" fényképét és a "kincsek" fellelésének történetét is olvashatjuk. Az oldal tagja, Szapet nyomozta ki, hogy a Köztársaság téri óvodában Bizse János festőművész két alkotása is elrejtve vár a szabadulásra.

A megtalálás története (Köztérkép weboldalról):
.... valahol megakadt a szemem, hogy az óvoda részére Bizse János készített egy faliképet. Az óvoda előterében szembesültünk a ténnyel, hogy valóban van egy belső alkotásuk is, de teljes egészében el van takarva egy textillel körbevett fa kerettel, ami információs és dekorációs tábla.
.... belemélyedtem a kutatásba és egy régi újságcikkben még több információra bukkantam. Még hogy egy alkotást rejtenek az óvoda falai? Dehogy, kettőt! - számol be a történetről Szapet.

koztarsasag_teri_ovoda_falikep_i_alkotas_1.jpg

Az eltakart falikép létezéséről az óvoda akkori vezetője sem tudott. A falfestmények az óvoda építésekor, 1960-ban kerültek a lépcsőház falára.

koztarsasag_teri_ovoda_falikep_i_alkotas_2.jpg

koztarsasag_teri_ovoda_falikep_ii_alkotas_2_ret.jpg

A faliképek a 2019. évi óvoda felújítás során majdnem teljesen megsemmisültek, mert a kivitelező le akarta festeni őket, de ezt az óvoda vezetője megakadályozta. Az alsó képre visszakerült a takarás, így az most sem látható (2020. évi infó).

koztarsasag_teri_ovoda_pasztorfiu_tehenekkel_1.jpg

A fenti kerámia mű G. Staindl Katalin keramikus alkotása 1961-ben került a Köztársaság téri óvoda homlokzatára. Az műről Szapet 2019-ben készített fényképet, azaz már 51 éve az óvoda kapubejáratához közeli falat díszítette.

koztarsasag_teri_ovoda_pasztorfiu_tehenekkel_2.jpg

Az óvoda homlokzatának felújításakor a kerámia művet levették, ma már nem látható ott. De információm szerint aggodalomra nincs semmi ok! Biztonságos helyen tárolják és állítólag terv szerint, egy bemutatásra alkalmas helyre idővel felkerül majd.

koztarsasag_teri_ovoda_pasztorfiu_tehenekkel_3_helye_1600x.jpg

Amikor először láttam, hogy nincs a homlokzaton a Pásztorfiú tehenekkel alkotás, akkor arra gondoltam ismét megtörtént az ami Uránvárosban már olyan sok helyen bekövetkezett. Valamikor az uránvárosi óvodákról sorra eltűntek a művészi alkotások. Megsemmisültek Türr István utcai óvoda két homlokzatáról Jálics Ernő "Boszorkány" és "Lovashuszár" reliefek. Szintén eltűnt a Hajnóczy utcai óvodán volt Tar István alkotta "Ludas Matyi" és "Mesealakok" domborművek is.

hajnoczy_utcai_ovoda_tar_istvan_mesealakok_1964_jpg.jpg

Fenti képen a lebontott egyik alkotás: Tar István - Mesealakok (1964)

A Köztársaság téri bölcsőde is tartogat meglepetéseket. Az bölcsőde épületeinek udvari homlokzatán látható hat darab mozaik állatfigura.

"A 60-as évek elején épült ún. "típus" bölcsőde és óvodaépületek nagy kedvenceim. Szinte a legtöbb ilyen épületet - már csak a "lakói" miatt is - ellátták annak idején szebbnél-szebb alkotásokkal kívül vagy belül.
Így történt ez a pécsi Köztársaság téren található Zöldliget bölcsődével is. Emlékeim szerint pár hónappal ezelőtt éppen kerestem valamit Pécsett a szokásos Google utcakép alkalmazással és megakadt a szemem a bölcsőde épületén. Titkon reméltem, miközben átváltottam felülnézetből az utcaképre, hogy lesz rajta valami érdekesség. Belenagyítottam és azonnal kiült a mosoly az arcomra...de még micsoda szépségek!" - írta Szapet a mozaikokra találás történetéről a Köztérkép weboldalon.

koztarsasag_teri_bolcsode_mozaik_allatfigurak_1-2.jpg

koztarsasag_teri_bolcsode_mozaik_allatfigurak_3-4.jpg

Magam példáján is bizonyítom, hogy mennyire nem figyelünk a környezetünkben nap mint nap látható művészi alkotásokra, mint Paizs László Mozaik állatfiguráira. Két gyermekem is idejárt bölcsődébe és óvodába is, de bevallom nem emlékeztem a mozaikokra. Mentségemre szolgáljon a mozaikok a bölcsőde udvari falát díszítik.

koztarsasag_teri_bolcsode_mozaik_allatfigurak_5-6.jpg

Mielőtt az utolsó számomra talán a legérdekesebb alkotásról lenne szó, felvetődik  egy kérdés.
Mi tette lehetővé, hogy lakóházak, közintézmények díszítésére neves művészeket kértek fel. Az 1950-es évektől kezdve a rendszerváltásig hatályban volt az úgynevezett egy százalékos törvény, amely szerint minden közintézmény építésekor a beruházás költségének egy százalékát köztéri képzőművészeti alkotás létrehozására kellett fordítani. Az 1950-es, 1960-as években nemcsak közintézmények (bölcsőde, óvoda, iskola, egészségügyi intézmény, stb.) építésekor alkalmazták ezt a szabály, hanem Uránváros építésekor az úgynevezett első ütemben épült lakóházaknál is. Csak megjegyzem, hogy ehhez hasonló törvény amely a művészeket is támogatta nem csak Magyarországon létezett, hanem a "nyugati" országokban is.

A következő rejtőzködő kincs a meszesi általános iskolában látható.
Erről jutott eszembe, hogy amikor a már megszűnt Fiume (később Petőfi) utcai Általános Iskoláról írtam egy blogbejegyzést, egy kortörténeti érdekességre bukkantam a Dunántúli Napló 1949. novemberi számában a "Három festőművész, három iskolában" című cikkben. Az Ágoston téri iskolában Gádor Emil, a pécsi leánygimnáziumban Kelle Sándor, a Petőfi akkor Fiume utcai iskolában Bezzegh Zoltán festőművész-tanár készített el egy-egy nagyméretű freskót.
Tudomásom szerint ezek közül egyik sem maradt fenn!

De az 1956-ban épült meszesi általános iskola előcsarnokában, Soltra Elemér és Gádor Emil Bányászok című közös alkotása a mai napig látható.

meszesi_iskola_banyaszok_2.jpg

A freskó mellett bal oldalt a mű eredeti, színes, bekeretezett vázlata látható, jobb alsó sarkában Gádor Emil és Soltra Elemér neve, valamint 1956. november dátum olvasható.

"Novák Zsoltné igazgatóhelyettes elmondása alapján az 1980-as évek végén Soltra Elemér náluk járt az iskolában és akkor adományozta nekik a vázlatot, melyhez képest a megvalósult falkép egyetlen csoport ábrázolásában eltér. A művész ekkor Bányászok névvel említette a freskót." - olvasható a Köztérkép oldalán.

meszesi_iskola_banyaszok_5.jpg

A Pécsi Meszesi Általános Iskola 2021. február 3.-án felhívást tett közzé, hogy keresi a mecénást a mű felújításához. Mint olvasható a Meszesért Alapítvány felhívásában minden pénzbeli adományt elfogad. Gondolom az sem elképzelhetetlen, hogy egy restauráláshoz értő művész felajánlja segítségét.
Kérem aki teheti támogassa ezt a nemes kezdeményezést!

Gyürüs Lajos (Régi Pécs) 

 

 Felhasznált források:
- Köztérkép közösségi szerkesztésű adatbázis (kozterkep.hu)
- Pilkhoffer Mónika - Pécsi enteriőrök c. könyve
- Pécsi Meszesi Általános iskola honlapja (budaivaroskapu.hu/szekhely/)
- fortepan gyűjtemény

 

Szólj hozzá

dombormű Kultúra Képzőművészet Lebontva köztéri alkotás