1910 Massage szalon a Sétatéren
Hajlamosak vagyunk arra, hogy sok mindenről úgy gondoljuk a mi korosztályunk találta fel. Ez a gondolat fiatal korunkra még inkább jellemző. Magam is így gondoltam, ezért nekem is sikerült több esetben meglepődnöm. Így jártam akkor is, amikor egy régi képeslapon egy épület erkélyén olvastam ezt a feliratot: "Massage". Mivel tudtam, hogy a képeslap 1900 és 1910 között készült ezért is csodálkoztam azon, hogy akkor is volt már masszázs szalon?
Kardos Kálmán utca (1914)
Valamikor ez időtájt egy érdekes német nyelvű plakát is a kezembe akadt. Sokáig a régi masszás feliratot és a plakátot nem kapcsoltam össze, de aztán a titokról lehullt a lepel. Mind a kettő, ugyan azt a helyet ábrázolja.
Plakát 1914-ből
A plakátot olvasgatva egy érdekes kép jelent meg előttem. 1910-ben wellness szalon a pécsi Sétatéren! Ha plakát szövegét végig olvassuk akkor sem tűnik nagy tévedésnek, hogy ez talán gyógyászati wellness központ lehetett.
A wellness mesterséges szó, a well being (jól-lét) és a wholeness, azaz teljesség (mások szerint fitness) szavak összeolvasztásából született. A wellness fogalma és maga a jelenség is az 1980-as évek elején, a fitnessel együtt az USA-ban alakult ki. A szó fogalmát többféleképpen lehet értelmezni (kezelés, gyógykúra, tudatos életmód, stb.), de egy értelműen napjaink találmánya.
De talán csak a szó és annak fogalma és nem pedig a tartalma, mert bizony elődeink is szerették a különböző kényeztető kezeléseket, a masszást. Jó példa erre a pécsi Sétatéri azaz a Kardos Kálmán úti (ma Janus Pannonius utca) Massage Szalon azaz legyünk pontosak: "Dr. Tolnai vízgyógyintézete".
Sajnos Dr. Tolnairól még a kereszt nevét sem sikerült kiderítenem (legalább is az én eszközeimmel, nem). Azért sikerült egy-két információ összeszedni.
Egy hirdetés 1910-ből
A szolgáltatások között van talányos is: "Villanyos gyógymód". Úgy tűnik, hogy az emberek örök problémája a hízás és a fogyás, mert mivel is magyarázható a Hizlaló- és soványítókúra. Természetesen azt tudjuk, hogy ebben az időben csak a jómódú polgárság engedhette meg magának a vízgyógyintézet szolgáltatását. Cselédnépség és falusi gazdák nem jártak ide, valószínűleg kinézték volna innen őket.
A német nyelvű plakát részlete
Nézzük mit kínált Dr. Tolnai "Sanatorium und Wasserheilandstalt PÉCS (:FÜNFKIRCHEN:) PROMENADE" azaz Dr. Tolnai Szanatórium és vízgyógyintézete a pécsi Sétatéren.
"Sichere Erfolge bei Nervenleiden, Verdauungsstörungen, bei chronischen Krankheiten "
Biztos siker idegrendszeri zavaroknál, emésztési zavaroknál és az alábbi krónikus betegségeknél, úgy mint
"Milz, Nieren, Leber, Asthma, Lungenspitzenkatarrh, Herzleiden, Ischias, Rheuma."
Lép, vese, máj, asztma, tüdőcsúcshurut, reuma, isiász és szívbetegségnél.
"ARZTLICHE AUFSICHT, VORZÜGLICHE PENSION, MASSIGE PREISE"
Orvosi felügyelet, jeles szállás (panzió), mérsékelt árak
Az 1900-as évek első felében Pécsen és környékén ismert gyógyintézet volt a pécsi Sétatéri intézmény. A Tettye és Mecsekszépítő Egylet (elnöke Kardos Kálmán főispán) minden lehetőséget megragadott a Mecsek és környékének népszerűsítésére. Az itthoni nyaralás szépségeiről, előnyeiről próbálták meggyőzni az embereket, egyebek között a Pintér-gőzfürdőt, a Tolnai-vízgyógyintézetet, az alsó Sétateret, a balokányi uszodát, a Rókus-dombot ajánlva a figyelmükbe.
A plakátról kinagyított részlet
A plakátról származó fenti kép könnyen felismerhető, napjainkban is érintetlenül meglévő épület a Janus Pannonius utcában. A plakát másik épülete okozott azért némi fejtörést, mert hol is lehet ez a szép emeletes villa és a parkja.
A plakátról kinagyított szép villa
Mivel sajnos a belső udvarokat nem ismerem, egy légi fénykép volt a segítségemre. A légi fényképen könnyen felismerhető, hogy a volt Katolikus Kör épületétől jobbra látható telken áll a fenti kép szép villája. Talán kicsit megtévesztő a rajzon látható nagy park, mert a valóságban (úgy tűnik) sokkal kisebb lehetett.
Légi fénykép (2008 körül)
Ennyit sikerült kideríteni az 1900-as évek elején volt "Wellness központról".
Gyürüs Lajos (Régi Pécs)