Darányi bácsi a pécsi törpe 2.
További adalékok "Pécs legkisebb nagy emberének" életrajzához
Még 2012-ben írtam meg a "Darányi bácsi a pécsi törpe" címmel és "Pécs legkisebb nagy embere" alcímmel - hosszú kutatómunka eredményeként létrejött Darányi Gyula életének érdekes történetét.
(2013. évben frissített változata itt olvasható: http://regipecs.blog.hu/2013/06/04/daranyi_bacsi_a_torpe )
A fiatal Darányi Gyula New Yorkban, rendőrnek beöltözve (1924)
A családom az 1940-es évek végén költöztek a Hettyey Sámuel (Kandó Kálmán) utcába, Darányi bácsi lakása melletti házba. A közeli kapcsolat jó szomszédságot jelentett. Tehát személyes és közeli kapcsolatban voltunk Darányi bácsival, de még ennek ellenére sem sikerült megismernünk a gyermek vagy a fiatalember Darányi Gyula életének részleteit. Valamiért nem szeretett beszélni erről.
Darányi bácsi - azokkal kik kellő tisztelettel beszéltek vele - azért nem volt teljesen barátságtalan. De sajnos a gyerekek és sokszor még a felnőttek is, nagyon gonoszul bántak vele! Így nem csodálkozhatunk azon, hogy sokszor mogorva, barátságtalan és zárkózott ember benyomását keltette.
Miért? Mert bizalmatlan volt, pedig lett volna mit mesélnie életének eme legizgalmasabb korszakáról, de higgyük el, a bizalmatlanságának is meg volt az oka.
Sok-sok munkával azért sikerült Darányi bácsi titokzatos életét megfejtenem. Többek között kutattam különböző osztrák archívumokban, a "National Photo Company Collection (Library of Congress)" azaz az egyesültállamok kongresszusi könyvtárának archívumában valamint "San Francisco Performing Arts Library & Museum" adattárában és még sok más helyen. Személyes interjúk során feljegyeztem az emlékek sorát is, így lassan elém tárult egy pécsi kis ember érdekfeszítő élete.
De amiről nem tudtam, mert csak napjainkban találtam rá!
Darányi Gyulával készült és a Dunántúli Naplóban megjelent interjúra, ami szinte mindenben igazolta a kutató munkám eredményét. Ez lehet az egyetlen újságban megjelent riport ami vele készült. Az újságcikk elolvasása után már érhetjük, hogy miért is vált komor, ingerlékeny, haragos emberré Darányi Gyula, városunk világot látott törpe növésű polgára.
New Yorktól a II. sz. Büféig
SZÜRKE, KOPOTT FEDELŰ útlevelet tesz a tenyerembe a kis emberke: olvassam el, a bejegyzések bizonyítják világ körüli útját, sok helyütt megfordult, sok mindent látott, szép és fájdalmas emlékek...
Neve: Julius Darányi, született Magyarmecskén 1897-ben, termete, - liliputi.
Ez az útlevél - ennek a kicsinyke, kedves emberkének élettörténete.
A II. büfé irodájának bútorai normális méretűek, de Gyula bácsi azért ügyesen felkapaszkodik a székre s kibontja a zsineggel átkötött tekercset. Kihullanak fényképek...
- Nézze meg ezt! Ilyen zenekarunk is volt...
Az egyik Singer's Midgets zenekari formáció plakátja
A képen 11 szmokingos liliputit látok, kezükben szakszofonok, pisztonok, hegedűk, harmonikák, Gyula bácsi dobokkal veszi körül magát. Csodálatos együttes.
- Ezeket a hangszereket kizárólag a mi részünkre gyártotta egy amerikai hangszer-gyár. A hangszerek méretei arányban vannak velünk.
Csajkovszkijt, Gerswint tolmácsolták Kanadában, Mexikóban, Kaliforniában, Los-Angelesben és egész Észak- és Dél-Amerikában. A siker - leírhatatlan. A német származású Singer Midgets varieté társulat liliputijaival bejárta az egész világot. A másik kép a „Tűzmadár” című mesejáték egyik jelenetét ábrázolja, ahol "Julius Darányi" mint öreg, szakállas mesemondó ül a királynő lábai előtt. A királynő is - mint a liliputi szereplők más nő tagjai, - nagyon szépek, arányos, csinos alakjukkal. A következő kép San Franciscóban készült. A liliputik pónilovakon sorakoznak föl az Orfeum-színház előtt, majd megindulnak és az egész társulat bemutatkozó felvonulást rendez a városban. Ez szokás volt ekkoriban.
"Liliputik pónilovakon sorakoznak" - A The Singer Midget's Scandal c. film plakátján (1921)
„Akkoriban?" Bizony, nagyon rég volt ez...
- Hogyan került ki Gyula bácsi Amerikába?
- Úgy kérem szépen, hogy a társulatunk 1914-ben Angliában vendégszerepeit. Közben kitört az első világháború, s-mi osztrák-magyar állampolgárok akkor nem térhettünk haza. Angliában sem maradhattunk, így New Yorkba utaztunk és tizennégy évig kint maradtunk. Akkor jártuk be egész Amerikát, majd később, az európai országokat. Szerepeltünk a londoni Operában, a párizsi Alhambrá- ban, a berlini Scalaban, szóval sok helyen!
- Mi volt a legnagyobb élménye?
- Ó! Nehéz lenne összerakosgatni az emlékeket. Talán az, hogy személyesen beszéltem az Egyesült Államok akkori elnökével, Wilsonnal. Az egész társulatot meghívta Washingtonba a lakására. A fogadáson mindenkivel kezet fogott és elbeszélgetett velünk.
Singer Midgets társulatának látogatása a Fehér Házban (1924. ápr. 7).
A másik emlékezetes "nagy találkozásom" is Amerikában volt. Chaplinnal beszéltem. Chaplin, nagy művész..
ÉRDEKES TÖRTÉNETE VAN annak is, ahogy Darányi bácsi Pécsről a bécsi Práterben” lévő littputi-faluba került.
- Az öregek talán még emlékeznek rá, hogy itt a Kossuth utcában akkoriban volt egy hangszerész, Lenhardt Jánosnak hívták, sokat utazgatott Bécsbe üzleti ügyben. Lenhardt egyik alkalommal járt a Práterben és megnézte a Liliputiak műsorát. Felkereste ezután az igazgatót s említette, hogy Magyar- országon, Pécs városban is van egy liliputi ember, hátha tudna alkalmazni engem a társulatnál. Rövid idő múlva lejött értem az igazgató, személyesen, s magával vitt. Tizennégy éves voltam akkor.
- A szülei beleegyeztek?
NEM AKARTAK ENGEDNI. Apám itt volt iskolaszolga az Ágoston téri iskolában. Sovány fizetésű ember volt, nehezen éltünk. Könyörögtem a szüleimnek, hogy engedjenek el. Rendben van, gyerek vagyok eltartanak, de mi lesz velem, ha ők meghalnak s itt maradok apró termetemmel, mihez fogjak? Végül meggyőztem őket. Elengedtek...
Talán furcsának tűnik, hogy egy tizenhárom, tizennégy éves gyerek ilyen komolyan fontolóra veszi jövőjét. De Gyula bácsi maga elmondja, hogy ők, - már mint a liliputik - általában érettebbek voltak, mint más, hasonló korú, de normális termetű gyerekek. Ezt tapasztalta egyébként többi liliputi társánál is.
Darányi Gyula, azaz, hogy "Julius Darányi" tehát bejárta a világot, majd a harmincas évek közepén hazajött Magyarországra.
- Most itt dolgozom a büfében. Hogy hogyan vannak velem megelégedve? Tessék!
Zsebéből előhúz egy piros dobozkát. Kinyitja: "Kiváló Dolgozó" jelvény.
- A vállalat úgy érzem, megbecsül. Munkatársaim is szeretnek, soha nem éreztetik velem, hogy ilyen kicsi vagyok. Csak tudja, az emberek itt a büfében... A vendégek rosszak.
Panaszkodik, hogy a stricik, a vagányok s a "csöves-lányok” gúnyolják, pimaszkodnak vele, szemtelenek, kihasználják testi fogyatékosságát, mert hiszen Gyula bácsi nem tud visszaütni.
- Pedig kérem szépen, én nem voltam bohóc s nem is vagyok. Én sok keserű kenyeret megettem már, amikor ezek a taknyosok még a világon sem voltak.
Szégyellem magam az egészséges emberek nevében. A büfé "törzsvendégeitől" nem is várhatunk emberséget. Nem, mert embertelen életmódot folytatnak ők maguk is. De azért azt hiszem van és lesz módja annak, hogy a gúnytűzők szarvát egyszer és végérvényesen letörje a rendőrség... A büfé törzsvendégeinek egy része már úgy is megérett erre...
Megkérdezem Gyula bácsitól, hogy a családban van-e, vagy volt-e valaki ilyen apró termettel?
- Nincs. Csak én. A nővérem például ötször akkora mint én, vagyis éppen olyan magas, mint bárki más.
Gyula bácsi a virágait locsolja (Kandó Kálmán utca 4. sz.) 1970 k.
- Egyedül él Gyula bácsi?
- Igen. Hazamegyek, otthon magam végzem el a házimunkát. Magam takarítom a lakásomat, tüzelőt készítek be miegymás. Fárasztó. Áprilisban betöltőm a hatvanadik évemet. Fáradt is vagyok mostanában... Szeretnék nyugdíjba menni, de nem lehet, mert csak öt éve dolgozom a vállalatnál s még öt évet kellene letöltenem a nyugdíjig. Nehéz lesz, nem tudom már azt a másik öt esztendőt itt eltölteni a büfé trafikjában. Az emberek rosszak, tönkremennek az idegeim...
Törvényellenes amit kivan, de talán mégis lenne mód rá ... Csak keresni kellene, hiszen ez a kedves öreg ember már nagyon megérdemelné, hogy ennyi küzdelem, ilyen gazdag múlt után végre pihenhessen, nyugodtan, gond nélkül élhessen emlékei között...
RAB FERENC (1957)
Idősebb korosztálynak még vannak emlékei Darányi bácsiról, de az emlékek halványulnak és eljön az idő mikor már nincs aki emlékezzen. Úgy tudom, hogy csak én próbáltam megírni életének történetét. Hogy hányan vannak Pécsett olyanok, kik az egyesült államok elnökével vagy New York polgármesterével kezet fogott? Nem tudom, de gondolom Darányi Gyulán, az apró termetű pécsi polgáron kívül nem sokan szerepeltek Washington Postban sem. Az 1920-as években az Amerikai Egyesült Államokban majd később Európában is híres ember volt.
Városunkban nincs "Pécsi hírességek csarnoka", de ha lenne, ott lenne a helye. De sajnos még egy sort sem kapott a "Pécs Lexikonban".
Én ezzel a pár sorral, az előző írásommal és a fenti Rab Ferenc interjúval állítok emléket Darányi Gyulának Pécs legkisebb "nagy emberének"!
Még egy kis érdekesség ráadásnak:
Az Egyesült Államokban két film is készült a Singer Midgets csoportról valamint tudomásom van arról is, hogy a Pécsi Rádió riportot készített Darányi Gyulával, Gyula bácsival. Sajnos egyik sem elérhető! Jelenleg még arról sincs információ, hogy egyáltalán fizikailag léteznek vagy sem (mert jelenleg csak az ismert, hogy anno elkészültek).
Gyürüs Lajos (Régi Pécs)
források:
Dunántúli Napló archívum
Fent már említett külföldi archívumok.
Rab Ferenc írása (1957)
