Párnap remény és boldogság 1956
A forradalom hétköznapjai Pécsett
Az 1956-os forradalom pécsi eseményeit már többen is összefoglalták, a mecseki láthatatlanok szomorú végű, halálos ítélettel, súlyos börtönévekkel lezárult történetét is megismerhettük.
De hogyan élt a város egyszerű embere 1956. október-november havában, mit tudott a forradalomról, mit érzett, hogyan élt ekkor. Ez még nem a mobiltelefon és az internet világa volt, amikor ha akarjuk, ha nem, elárasztanak a hírek.
Szólt a rádió, megjelentek az újságok, elterjedt a hír: forradalom van!
Érdemes kimenni az utcára és megfigyelni az emberek hogyan vélekednek az október 23.-i budapesti eseményekről. A hivatalos hírek a rádió közvetítésével gyorsan terjednek, de talán még ennél is gyorsabban terjed a "szájról-szájra" hírszolgálati hír. A korabeli újságírók is úgy gondolták; érdemes kimenni az utcára, ebből szemezgettem egy kicsit.
A Széchenyi téren járunk, nézzünk be a Mecsek cukrászdába:
Az a csinosan öltözött, illatos szépasszony, - tudom - soha sem volt híve a népi demokráciánknak. Vagy mondjam úgy: közömbösen vett mindent, ami az elmúlt tizenegy esztendő alatt történt hazánkban. Most itt ül a Mecsek cukrászdában, szemben vele barátnője.
A szépasszony:
- Ez sok ... Ez már sok. Utálom a vérengzést. Esztelen dolognak tartom, hogy Pesten lövöldöznek ... Mit akarnak? Hiszen most már rendben lesz minden! Úgy tudom a kommunisták ez után, mindig meghallgatják az emberek véleményét. Igazuk is van!
No szerbusz Drágám! Halló! Fizetek ...!
Ezzel az asszonnyal, tudom, sok mindenben nem értenék egyet. Külön világ ő, külön világ a miénk. De a véleménye, megbecsülendő..!
(Dn. 1956.10.24. du. Különkiadás - Rab Ferenc)
A fenti kis életképhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a fent elhangzott korabeli vélemény szerint, ha egy nő csinos és illatos, biztosan nem a nép egyszerű gyermeke és valószínűleg nem híve a "népi demokráciának". De ha nem is támogatja a kialakult rendszert a régi világ szépasszonya 1956 októberében, ami a forradalmi változásokat illeti, ő is optimistán tekintett a jövőbe.
Ezt a várakozást erősíti meg az alábbi jelenet is:
Megállnak egy percre a járókelők:
- Nagy Imre beszél...! - suttogja egy idős ember a Széchenyi tér áruházi sarkán. S ujjával csendre inti a körülállókat. Az áruházból kihallatszik a rádió hangja.
Hallgatják Nagy Imrét, a minisztertanács elnökét...
Az arcokon nyugalom, feszült érdeklődés.
S a beszéd után a vélemények?
- Így még sohasem beszélt velünk senki ....!
- Ember szólt az emberekhez ....
- Ebből lehet szót érteni. Nagy Imre nem fenyeget, nem mond dogmát! A sablon beszédeknek végre lejárt az idejük!
Le bizony! Végérvényesen! A fenyegetést, a szolga lelkű dogmát, váltsa fel az emberi hang!
(Dn 1956.10.24. du. Különkiadás - Rab Ferenc)
Talán az, hogy Nagy Imre miért is különbözött a többi kommunistától az utca embere fogalmazta meg a legjobban: "Ember szólt az emberekhez". Ember akart maradni a legutolsó perceiben is? Igen ez lehet személyiségének egyik megfejtése. Sajnos az utca embere ugyanakkor tévedett is, mert úgy gondolta: "A sablon beszédeknek végre lejárt az idejük!"
Na, csak ekkor kezdődött el igazán! De szálljunk fel az egyik komótosan döcögő pécsi villamosra, mert itt is érdekes társalgásnak lehetünk fültanúi:
A szokott tülekedés a villamoson. A villamosvezető hozzám hajol:
- Mit gondol? Nem lesz ennek folytatása?
- Minek?
- Úgy értem, .... hogy ennek a lövöldözésnek. Mert tudja ... nem szeretném ... Az ember még is csak félti ...
Elhallgat. Töpreng.
- Kit félt?
- Itt mögöttem ni! Ezeket a türelmetlen utasokat. Az embereket. Pedig sokat szidnak ám, hogy miért olyan lassú a villamos!
Aztán nevet az öreg. Indít, rácsap a csengőre...
Félti az embereket a villamosvezető. Az embereket, akik szidják őt nap mint nap. De még is félti őket.
A bajban, összekovácsolódnak az emberek. Aggódnak egymásért. Hazaszeretet ez is?
Az.
(Dn 1956.10.24. du. Különkiadás - Rab Ferenc)
Ezek után egy hirdetésen akadt meg a tekintetem. "Libamájat minden mennyiségben..." Nem tudom eldönteni, hogy ez most meglepő vagy természetes. Talán egyszerű hirdetés ez, mert az élet megy tovább, miért ne vásárolhatna fel a MÉK libamájat? (De azért érdekes, nem?)
Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Központ hirdetése
A libamáj hirdetés mégis kilóg a sorból.
Címek egy korabeli újságból:
- "Szűnőben a harc Budapesten"
- "Magyar dolgozók! Sorakozzatok fel egy emberként pártunk Központi Vezetősége és népi kormányunk mögé!"
- "Statárium"
- "Legyen vége a vérontásnak!"
- "Rend, nyugalom, fegyelem! Nagy Imre elvtársnak, a Minisztertanács elnökének szózata Budapest népéhez!"
- "Karhatalmi szerveink megvédték a város nyugalmát"
és "Libamájat minden mennyiségben..."
De ami a lényeg, hogy jelenleg - október 25.-én csütörtökön - Pécs optimista, bizakodó, boldog hangulatban van:
Mindennap utazom a tettyei busszal le a Széchenyi térig . De annyi felszabadult, boldog embert még egyszer sem láttam, mint csütörtökön a félegyes, visszatérőjáraton (október 25. csütörtök). Pedig nem is utaztunk annyian, mint kora reggel, vagy estefelé. Egy rövid, fél egykor bemondott rádióhír okozta a szívet dobogtató, örömteli változást.
Akivel találkoztam a buszban, útközben le a szerkesztőségig, - ismerős vagy ismeretlen emberek - szinte mindenkinek volt egy biztató, felszabadult érzést sugárzó mosolya, vagy szava. A szomszédom, alig hogy kiléptem az ajtón, vidáman integetett az ablakból, és csak annyit mondott:
- Hallotta?
Mennyivel másképp hangzott ez a "hallotta", mint kedden este, a Gerő-beszéd után.
Ami a buszban először is feltűnt, a kalauznő senkivel sem veszekedett. Kedves volt és mosolygott.
A Széchenyi téren már nemzetiszín zászlók lengenek. Végigmegyek a Sallai utcán. Ott most tűzik ki a lobogókat. Néhány üzlet előtt kint állnak az eladók. Ismerős és ismeretlen vevőket köszöntenek, mindenki mosolyog, örül, valami mélységes együttérzéssel helyesléssel.
(Dn 1956.10.25. du. Különkiadás - Weidinger)
Az alábbi cikk tovább nyugtatja a kedélyeket, elsöpri az aggodalmakat:
A szovjet csapatok
nem jönnek Pécsre
Olyan hírek terjedtek el, hogy szovjet csapatok tartanak Pécs felé, városunk megszállása céljából. A hír nyomán megállapítást nyert, hogy Dombóvárra tényleg szovjet alakulatok érkeztek. A minisztertanácshoz fordultunk felvilágosításért, mire annak nevében Nezvál Ferenc városi és községgazdálkodási miniszter azt a felvilágosítást adta, hogy a szovjet csapatok parancsot kaptak Budapest elhagyására és ennek folytán történnek a katonai mozdulatok.
Nyomatékosan kértük e közlés nyomán, hogy városunk közvéleményének megnyugtatására a csapatok semmi esetre se jöjjenek Pécsre.
Válaszul az imént Erdei Ferenc, a minisztertanács elnökének helyettese felhívta a városi tanácsot azzal a határozott közléssel, hogy szovjet csapatok Pécsre jönni nem fognak. Megnyugtathatjuk tehát Pécs lakóit, hogy az elterjedt hírek szerinti megszállástól nem kell tartani.
(Dn 1956.10.30.)
Úgy gondolom, hogy ez a fenti cáfolat, nem félrevezetés céljából jelent meg az újságban. Az újság szerint ez "Hajdú Gyula elvtárs felhívása" volt, aki talán hitte is, hogy ez így lesz.
Még ez előtt, október 25.-én "Tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról" címmel számolt be az újság arról, hogy "A párt Központi Vezetősége javasolja a kormánynak, hogy a rend helyreállítása után a Szovjetunió és Magyarország között a teljes egyenjogúság baráti együttműködés és az internacionalizmus szellemében folytasson tárgyalásokat a szovjet kormánnyal a két szocialista ország közötti kérdések mindkét fél számára méltányos és igazságos rendezésére." Ezt a hangulatot erősítette meg Nagy Imre rádió beszéde is.
Ezekben a napokban valószínűleg nehéz lehetett eldönteni, hogy a hallott hír, információ vagy dezinformáció. Milyen megnyugtató lehetett elhinni, hogy a szovjetek nem szállják meg a várost. De természetesen idegesítő hírek is elterjedtek, olyan mint az alábbi, hogy az ÁVH igenis aktív és felfegyverezve várja mikor jön el a bosszú ideje.
Üres az ÁVH
Újabb rémhír futott végig a városon tegnap délelőtt:
„Nem igaz, hogy az államvédelmistákat leszerelték, csupán csak átöltöztek, de fegyvereik náluk maradtak...“
Vajon mi a valóság?
A leszerelésükkel kapcsolatosan a rendőrségen a következőképpen nyilatkoztak:
— Az ávósokat lefegyvereztük, átadták felszerelésüket is s csak ennek ellenében kapták meg a fizetésüket. Szó sem igaz abból, hogy még mindig az ÁVH épületében tartózkodnának.
(Dn 1956.10.31.)
A pécsi lakosságnak minden oka megvolt az optimizmusra, hiszen "A szovjet csapatok nem jönnek Pécsre" és az ÁVH jelenléte sem fenyegeti tovább a lakosság boldogságát, hiszem megírták, "Üres az ÁVH".
November elsején már sokan hiszik, eljött az egyenes beszéd ideje: "Most már nyíltan és őszintén megmondom" címmel megjelent kis történet, arról szól, hogy már vége a hazugságnak, a mellé beszélésnek, nyugodtan elmondhatjuk véleményünket, már nem lehet következménye őszinteségünknek.
Sajnos ezért a tévedésért, sokan az életükkel fizettek.
Részletek az írásból:
Most már nyíltan és őszintén megmondom
amiről az elmúlt években még a legjobb ismerősökkel, barátokkal is csak súgva lehetett beszélni. Nem politizáltam soha, most is csak azt mondom, amit a józan ész diktál. Hogy maga újságíró? Nem muszáj megírni, de ha megírja, azt sem bánom... Helyes József, a sellyei gépállomás esztergályosa megtörli olajos kezét, nekitámaszkodik a satunak és folytatja:
Hogy megértsük egymást magammal kezdem. Hét testvéremmel vagy harminc éve széledtünk szét, igyekeztünk megállni a saját lábunkon. Szakmát tanultam, nem csapkodtam a lábam száráról a legyeket, nem ittam el a keresetemet.
Sokan voltunk így, akik ma már kezdünk öregedni.
Na mármost tizenöt-húsz év alatt összedolgoztam egy cséplőgépre valót. De másom nem volt. Amikor aztán tömegével csinálták a kulákokat, önként leadtam a gépet, így nem lettem kulák, de mit számított, amikor éveken át hiába törtem magam. Es a sok barátom és paraszttársam., akiket gyalázatos módon rátettek a listára?! Ugyanúgy fájt az nekem is, és csak gyenge vigasz, hogy kifosztva őket, majdnem mindenükből, áthúzták most a nevüket.
.......
A budapesti népforradalom első napjainak eseményeiről szólva hazudott a rádió. Nem ellenforradalmi és reakciós bandák tüntettek és fogtak fegyvert, hanem olyan fiatalok, munkások és a többiek akik úgy érezték: egy életem, egy halálom, de már csak a hazáért! Mert egyes embereket meg lehet alázni és gyalázni a végletekig, de egy nemzetet soha.
(Dn 1956.11.01.)
Jön a hideg zuhany!
Párnap múlva azaz november 5.-én már a fenti "parancs" jelent meg. Ez a kiábrándító valóság! "A szovjet csapatok nem jönnek Pécsre", de, jönnek! Sőt már itt is vannak! A többit már ismerjük!
Eddig tartott a remény és a boldogság városunkban. Megbukott a forradalom! A változásokra, a szovjet csapatok kivonulására még egy "kicsit" várni kell!
Gyürüs Lajos (Régi Pécs)
Forrás: Dunántúli Napló archívum
