2015. okt 03.

Pécsi kánikula és a férfi divat

írta: Régi Pécs
Pécsi kánikula és a férfi divat

„Le a kabáttal a negyven fokos melegben!"
avagy járhat-e hőségben, kabát nélkül az utcán a férfi?

Ez most nem egy "szokásos" helytörténeti blog bejegyzés. Helytörténet és érdekes is: egy kicsit az 1930-as  és 1940-es évek férfi divatjáról is szól, a pécsi meterorológiáról és egy 1939 évi pécsi "vitáról"! 

Járhat-e hőségben, kabát nélkül az utcán a férfi? Ez természetesen nem napjaink kérdése. Most amikor már vége a kánikulának és a nyárnak, kezembe került egy írás, a Dunántúl című napilap 1939 augusztus 3-án megjelent cikke. Részben a szokatlan kánikuláról szól - ez napjainban is gyakori téma - valamint az akkori férfi divatról.

Mi indította el ezt a vitát és mi volt az előzmény? Pécsett 1939-ben a nyár utolsó két havában nagy kánikula tombolt és ezt a férfiak szenvedték meg legjobban. 

_01_dunantul_napilap_fejlec.jpg

A bevezető sorok szerint ekkor Pécsett negyven fokos hőség is volt városunkban. Kiváncsi lettem arra, hogy ez valóban előfordulhatott már akkor? Hiszen napjaink egyik kedvelt témája a globális felmelegedés okozta klimaváltozás. Ezzel nem tudok vitatkozni - nem értek hozzá - de azért érdemes azon elgondolkodni, hogy már ilyen régen előfordulhatott, ilyen magas hőmérséklet. Ez azért is kérdéses számomra, mert napjainkban emberi tevékenység eredményének tartják a globális felmelegedést.

_05_omsz_grafikon.jpg

A fenti diagramokat az Országos Meteorológiai Szolgálat készítette. Az egyik a pécsi hőségnapok számát ábrázolja. Annyit egy kontár (mint én) is felismerhet a grafikon alapján, hogy a meleg napok száma az 1940-es években volt a csúcson. Egy másik adatsor szerint az 1939-es évben kimagasló volt a legmagasabb pécsi átlaghőmérséklet: 31.6 fok celsius.

Nem értek a metereológiához, én is csak elszenvedem a kánikulát, de a másik grafikon szerint valamikor 1948 körül, több mint 41 fok celsius is volt? Akkor most mi az igazság a napjaink globális felmelegedésének elméletével? Nem akarom napjaink ipari légszennyezésének káros hatását bagatellizálni, de ......

De inkább olvassuk el a Dunántul című napilap eredeti cikkét, bár a cikk stilusa, nyelvezete napjaink olvasóinak talán már furcsa hangzású, de érdekes:

„A férfi, aki magát- költeményben és prózában a teremtés koronájának nevezte ki, ezekben a negyven fokos, hőségtől fűtött napokban olyan szánalmas látványt nyújt, amely mély és őszinte részvétet kelt mindazokban, akik nézői keserves lihegésének, fuldokló beszédmódjának és kínos verejtékezésének. Az aszfalt elolvad, a veríték csorog még a háztetőkről is, amelynek szélein pihegve és tikkadtan szédelegnek a verebek és galambok: a teremtés úgynevezett koronája ugyanezekben az órákban kemény gallérban és nadrágtartóba, kitömött vállú kabátba és kalapba préselve, a hőségtől és irigységtől kidülledt szemekkel nézi a hölgyeket, akik könnyed mosolygással és még könnyedebb ruhácskákba (súlyuk megközelíti a három grammot ...) bújva, vidáman szökdécselnek a strandfürdők felé, ahol öltözetek annyit veszít súlyából, amennyit a jó öreg Archimedes szerint az általa kiszorított víz nyom."

nok.jpg

"S a férfi ilyenkor bánatos lélekkel ébred rá arra, mennyi okosság, tapasztalat és intelligencia rejlik a nő öltözködésében. És sóvár szemekkel keres az utcán lihegő, elolvadt, verejtékben fürdő nőt, de nem talál egyet se!
A Fehér Házban trónoló elnök ilyenkor ingujjra vetkőzik, s még soha, senki sem állította, hogy magas méltóságának hivatali tekintélye a legkisebb csorbát szenvedte volna. Az angol arisztokrácia ilyenkor shortban jár, s ezt a példát nyugodtan követik a City hivatalnokai, a nagy áruházak elárusító leányai csakúgy, mint a pajkos mosolyú gépírókisasszonyok. Párizs se liheg ilyenkor, s aki ezekben a napokban végigsétál akár Berlin, akár Bécs, akár Graz utcáit, egyebet se lát mint a szaharai hőség ellen való védekezés természetes megnyilvánulási formáit. Ennek elutasítása úgy látszik, csak nálunk kötelező, ahol az elegancia' parancsa a legvadabb hőségben is kemény gallért, nyakkendőt és kabátviselést ír elő.
A sajátos magyar konzervativizmusnak és az ún, újítástól való irtózásnak csökevénye ez, amelynek leállítása a magyar lélekben minden bizonnyal felérne három forradalommal. A kánikulás idők mindenkor visszatérő témája immár évtizedek óta a férfiak képtelen öltözködése, a testi és lelki kényszer fenyítékszerű alkalmazása a ruházkodásban, s bár eddig még minden évben kiadták a jelszót: le a kabáttal, a várható reform terén mindez ideig még semmi érdemleges intézkedés nem történt. A vitát valaki megkezdi, valaki lezárja, közben elmúlik a nyár - s marad minden a régiben."

"A férfiak verejtékeznek, fuldokolnak, munkaképességük ötven százalékát elvesztik, végeredményben nem tudnak felszabadulni az öltözködés rabszolgasága alól. Hogy ez a nyár ne múljon el egészen terméketlenül, mi nyílt vitát kezdeményezünk: mondja meg mindenki, helyesli-e a férfiak nyári öltözködésének mindmáig érvényes szabályait, ildomosnak tartanának-e egy radikális változtatást azon, s úgy érzik-e, hogy a férfiúi tekintélyben hallatlan csorba esnék, ha öltözködésük szabályait egészségesebb szempontok határoznák meg.

A hozzászólás részére a ,Dunántúl' hasábjai nyitva állanak."

1940-es_evek_ferfi_divatja_04.jpg


Már a következő napi számban közöltek két levelet a témával kapcsolatban, és ezzel megindult az a levéláradat, amely a hozzászólók véleményét közölte. Mindkét „oldal" megszólalt ebben a nem jelentős, de a hétköznapi életben, nyáridőben valóban „kardinális" kérdésben.

Itt csak közbevetem, hogy napjaink online médiájában az azonnali kommenteléshez szoktunk, de eleink türelmesebbek voltak és ezt hagyományos postán feladott levelezéssel oldották meg.

Az egyik hozzászóló a hagyományok erejét említette, s ehhez a nézete szerint nem fér hozzá sem az ingujj, sem a kalap nélküli járás. Levelét így zárta: „ ... A férfi komolyságához elengedhetetlenül hozzátartozik egy bizonyos begombolkozottság még a kánikulában is." Az izzadó férfiakat pedig azzal „vigasztalta", hogy minden kánikula elmúlik egyszer...

Véle ellentétben a másik vélemény annak örült, hogy végre szót kapott a „reform" követelése, s „hadat üzent" a nyakkendőnek és a keménykalapnak. A cikkben utalt az említett példákra, s megtoldotta egy történelmivel: a nem kevésbé művelt ókori Róma patríciusai sem ismerték az inget és a nyakkendőt! Hozzátette még, hogy azon öltözködést kedveli, amely alkalmazkodik az éghajlat változásaihoz. Levelét ő ezekkel a sorokkal zárta : „Ennek az ankétnak talán meglesz az az eredménye, hogy a ma férfia is felszabadítja magát az öltözködés rabszolgasága alól!"

Nézzünk ismét egy ellenkező véleményt a 6.-i számból: A konzervatív levélíró még akkor sem tartja a könnyítést elfogadhatónak, ha ezt külföldi példák igazolják, mert -- mint írta: „... a magyar ízlés, a magyar felfogás sokban különbözik a külföldétől, és ez soha meg nem honosítható nálunk..." Még a nyilvános étkezéskor is helyteleníti a kabát levetését, „az étkezésnek ünnepélyesnek kell lennie, mert hisz ezen fordul meg egész életsorunk ... Az egyik gróftól hallottam a minap, hogy minden étkezésnél zsakettba öltözködik még otthon is..., mert tisztában van az étkezés ünnepélyességével és az egészségügyi szabályokkal." De még „egészségügyi" szempontjai is voltak: "millió baktérium terem az embereken, melyek szabad szemmel nem láthatók, s mintegy félméternyire a testtől kiáradnak, a levegőben szétoszlanak, sőt, beszívjuk, míg ha a kabát rajtunk van, akkor az felveszi egy részét ..."
Végezetül így summázott: „A társadalomnak az a része, mely nem mehet mezítláb az utcán, nem teheti le a kabátot sem, magáról, bármennyire kényelmetlen is. A női öltözködést döntsék el a nők maguk között, mi férfiak csak anynyit szólhatunk hozzá, hogy a szájat pirosra vagy téglaszínűre rúzsozni - szintén nem tartozik a vonzó dolgok közé!..."

Ez utóbbi megnyilatkozásból is világos, nemcsak öltözködési és szokásbéli felfogások ütköztek össze.
A vitának azonban még nem volt vége, noha a „frontok" már kikristályosodtak.

A 8-i számban a „modernek" kaptak szót, s számos kiegészítést tettek hozzá az eddigiekhez. Az első vélemény az öltözködés változásának elkerülhetetlenségét húzta alá, s a kérdés jelentőségének csökkenését ecsetelte, a második pedig azért volt érdekes, mert nő volt az illető. A nőknek nem tetszik a kabátban izzadó férfi látványa, szögezte le, majd egy figyelemreméltó gondolatot közölt: „Csak azt nem értjük, hogy a maguk szellemi fölényére oly büszke férfiak miért nem tudják magukat felszabadítani az öltözködés rabszolgasága alól! Vagy nem kellene revízió alá venni azt a megállapítást, hogy ők a teremtés koronája?"

_03_1940-es_evek_ferfi_divatja_01.jpg

A több nőtársa nevében szóló után egy férfi a környezet és az alkalom jelentőségét emelte ki a ruházat megválasztásánál. A végén kategorikusan jelentette ki: „Azért csak nyugodtan le a kabáttal !"

Az utolsó hozzászólásokat a 12-i számban találjuk. Egy idősebb nő nyílt levélben fordult a férfiakhoz, amit érdemes szó szerint közölni, mert nemcsak a tartalma miatt érdekes, hanem azért is, mert így látható, hogy a „barrikád két oldalán" nem életkor szerint oszlottak meg a vélemények: 

 "Hát kérem Uraim! Csodálom, hogy nem akad Önök között egy pár bátor ember, aki mindenféle régi sallangos előítélettel együtt levetnék a nyári hőségben kabátjukat is. Egy nadrág most a divatos, hozzászabott övrésszel, és szép. különféle színű zefir, nyersselyem stb. ing, persze nyakkendő nélkül, a nyaknál legyen kigombolható, kihajtásos gallérral ~ Milyen szép és milyen egyszerű, a ma, hajszás életet élő emberhez illő ruházkodás. Azok az idők elmúltak, amikor zsakettben ültek az étkezéshez. Aki ezt mondja, hogy ez a helyes, az delizsáncon jár! ..."

Mi történt a vita után? Változott a férfidivat? Sajnos ez volt a "boldog békeidők" egyik utolsó "bulvár cikke", mivel kitört a világháború. Egyre kevésbé volt fontos a divat kérdése, de 1945-ben meg jött az új divat. A férfiak "divatos öltözéke" lett a munkászubbony és a traktorosruha, majd az 1950-es évek  jellegzetes ruhadarabja a lódenkabát és a micisapka.

 Gyürüs Lajos (Régi Pécs)

 

Felhasznált irodalom: 
Dr. Vargha Dezső írása - „TÁRSADALMI VITA" PÉCSETT 1939-BEN:
JÁRHAT-E 40 FOKOS HŐSÉGBEN, KABÁT NÉLKÜL AZ UTCÁN A FÉRFI (1985 körül megjelent írás)

 

Szólj hozzá

Kultúra Divat Időjárás Történet Újságok Érdekelhet Divattörténet