2014. jan 17.

1910 MASSAGE SZALON A SÉTATÉREN

írta: Régi Pécs
1910 MASSAGE SZALON A SÉTATÉREN

Hajlamosak vagyunk arra, hogy sok mindenről úgy gondoljuk a mi korosztályunk találta fel. Ez a gondolat fiatal korunkra még inkább jellemző. Magam is így gondoltam több esetben, ezért nekem is sikerült több esetben meglepődnöm. Így jártam akkor is, amikor egy régi képeslapon egy épület erkélyén olvastam ezt a feliratot: "Massage". Mivel tudtam, hogy a képeslap 1900  és 1910 között készült ezért is csodálkoztam azon, hogy akkor is volt már masszázs szalon?

1914 Kardos Kálmán utca.jpgKardos Kálmán utca (1914)

Valamikor ez időtájt egy érdekes német nyelvű plakát is a kezembe akadt. Sokáig a régi masszás feliratot és a plakátot nem kapcsoltam össze, de aztán a titokról lehullt a lepel. Mind a kettő, ugyan azt a helyet ábrázolja.

1914 Sanatorium und Wasserheilanstalt Pécs HÍRDETÉS kicsi.jpgPlakát 1914-ből

A plakátot olvasgatva egy érdekes kép jelent meg előttem. 1910-ben wellness szalon a pécsi Sétatéren! Ha plakát szövegét végig olvassuk akkor sem tűnik nagy tévedésnek, hogy ez valami gyógyászati wellness központ lehetett.

A wellness mesterséges szó, a well being (jól-lét) és a wholeness, azaz teljesség (mások szerint fitness) szavak összeolvasztásából született. A wellness fogalma és maga a jelenség is az 1980-as évek elején, a fitnessel együtt az USA-ban alakult ki. A szó fogalmát többféleképpen lehet értelmezni (kezelés, gyógykúra, tudatos életmód, stb.), de egy értelműen napjaink találmánya.

De talán csak a szó és annak fogalma és nem pedig a tartalma, mert bizony elődeink is szerették a különböző kényeztető kezeléseket, a masszást. Jó példa erre a pécsi Sétatéri azaz a Kardos Kálmán úti (ma Janus Pannonius utca) Massage Szalon azaz legyünk pontosak: "Dr. Tolnai vízgyógyintézete".

Sajnos Dr. Tolnairól még a kereszt nevét sem sikerült kiderítenem (legalább is az én eszközeimmel, nem). Azért sikerült  egy-két információ összeszedni.

1910 Dr. Tolnai vízgyógyintézete HÍRDETÉS.jpgEgy hirdetés 1910-ből

A szolgáltatások között van talányos is: "Villanyos gyógymód". Úgy tűnik, hogy az emberek örök problémája a hízás és a fogyás, mert mivel is magyarázható a Hizlaló- és soványítókúra. Természetesen azt tudjuk, hogy ebben az időben csak a jómódú polgárság engedhette meg magának a vízgyógyintézet szolgáltatását. Cselédnépség és falusi gazdák nem jártak ide, valószínűleg kinézték volna innen őket.

1914 Sanatorium und Wasserheilanstalt Pécs HÍRDETÉS KIEMELT.jpgA német nyelvű plakát részlete

Nézzük mit kínált Dr. Tolnai "Sanatorium und Wasserheilandstalt PÉCS (:FÜNFKIRCHEN:) PROMENADE" azaz Dr. Tolnai Szanatórium és vízgyógyintézete a pécsi Sétatéren.

"Sichere Erfolge bei Nervenleiden, Verdauungsstörungen, bei chronischen Krankheiten " 
Biztos siker idegrendszeri zavaroknál, emésztési zavaroknál és az alábbi krónikus betegségeknél, úgy mint

"Milz, Nieren, Leber, Asthma, Lungenspitzenkatarrh, Herzleiden, Ischias, Rheuma."
Lép, vese, máj, asztma, tüdőcsúcshurut, reuma, isiász és szívbetegségnél.

"ARZTLICHE AUFSICHT, VORZÜGLICHE PENSION, MASSIGE PREISE"
Orvosi felügyelet, jeles szállás (panzió), mérsékelt árak

Az 1900-as évek első felében Pécsen és környékén ismert gyógyintézet volt a pécsi Sétatéri intézmény. A Tettye és Mecsekszépítő Egylet (elnöke Kardos Kálmán főispán) minden lehetőséget megragadott a Mecsek  és környékének népszerűsítésére. Az itthoni nyaralás szépségeiről, előnyeiről próbálták meggyőzni az embereket, egyebek között a Pintér-gőzfürdőt, a Tolnai-vízgyógyintézetet, az alsó Sétateret, a balokányi uszodát, a Rókus-dombot ajánlva a figyelmükbe. 

Massage épülete KIEMELVE.jpgA plakátról kinagyított részlet

A plakátról származó fenti kép könnyen felismerhető, napjainkban is érintetlenül meglévő épület a Janus Pannonius utcában. A plakát másik épülete okozott azért némi fejtörést, mert hol is lehet ez a szép emeletes villa és a parkja.

Massage parkja KIEMELVE.jpgA plakátról kinagyított szép villa

Mivel sajnos a belső udvarokat nem ismerem, egy légi fénykép volt a segítségemre. A légi fényképen könnyen felismerhető, hogy a volt Katolikus Kör épületétől jobbra látható telken áll a fenti kép szép villája. Talán kicsit megtévesztő a rajzon látható nagy park, mert a valóságban (úgy tűnik) sokkal kisebb lehetett.

Légi felvétel.jpgLégi fénykép (2008 körül)

Ennyit sikerült kideríteni az 1900-as évek elején megvolt "Wellness központról".

 

Szólj hozzá

Vendéglátás Szent István tér Kardos Kálmán utca masszázs szalon