2013. ápr 30.

SPORT PÁLYA A BARBAKÁNNÁL

írta: Régi Pécs
SPORT PÁLYA A BARBAKÁNNÁL

Barbakán a pécsi püspökvár délnyugati sarkán álló középkori eredetű kapubástya.

A Pécsiek sokáig "Kinizsi bástya" néven ismerték, mivel a helyi legenda szerint Kinizsi Pál 1491-es látogatása során adott instrukciók alapján épült fel. 
Napjaink kutatásai szerint Szatmári György püspöksége idején épülhetett, a 16. század második évtizedében.
A barbakán a püspökvár dél-nyugati bástyája melynek volt egy dél-keleti párja is, valahol a Sétatéri Kioszk helyén állt.

sport_barbakan_1966.jpgBarbakán kis földszintes házak gyűrűjében 1966-ban

Már az 1700-as évek elején a püspökvár minden jelentősége megszűnt. 1787-ben az Esze Tamás utca vonalában lebontották a városfalat, a várárkot pedig részben feltöltötték.
Szerencsére az évszázadok alatt a Barbakán és falai érintetlenül megmaradtak, talán annak is köszönhetően, hogy kis földszintes épületek fonták körbe szorosan, szinte megvédve azt.

sport_barbakan_elhanyagolt.jpg1960-as évek
Ekkor a várbástya elhanyagolt állapotban volt

Az 1870-es években a Barbakán környéke még a város középpontjától jóval kívül esett, gyakorlatilag Pécs külvárosa volt pár házzal.

Itt a régi várárokban, a püspökvár bástyájának tövében, a sétatér nyugati oldalán volt egy fürdő, amit "Újfürdő"-nek neveztek.
A fürdő környéke (a várárok) romantikus hely volt, beültetve fákkal, bokrokkal. A város kedvelt kiránduló helyévé vált. Vendéglője és kerthelyisége a fiatal iparosságnak kedvenc találkozó helye volt. De ezt a helyet is elérte a végzete. Egy időre megszűnt, mint kiránduló hely.

A kerthelyiség később a Zsolnay család tulajdonába került és a várárokban teniszpályát építettek ki.

Ez a teniszpálya sokáig a pécsi tenisz társaságoknak lett szívesen látogatott pályája.

sport_barbakan_tenisz.jpgRitka kép a várárokról
Teniszezők a Barbakántól északra fekvő várárokban.

A várárokban lévő sportpálya történetének általam ismert következő szakasza 1950-ben kezdődik. 1950-ben megalakult a Pécsi Vörös Meteor SK. Ekkor lett a sportkör kosárlabda pályája a Barbakán melletti várárokban lévő pálya.

 

sport_barbakan_kosarlabda.jpg960-as években kosárlabdapálya volt a várárokban

A pálya megközelítése "érdekes" volt, mert az Esze Tamás utca felöli földszintes sarokház udvarán keresztül, elhaladva a Barbakán mellett (mely gyakorlatilag a ház udvarában állt) lehetett bejutni a belső telekre, mely telek a várárok volt.
Télen - persze csak megfelelő hideg időjárás esetén - természetes jégből készült korcsolyapálya volt itt. Majd ennek is leáldozott, mert elkezdődött a várfal és a Barbakán kiszabadítása, műemléki helyre állítása.

sport_barbakan_puspokkert.jpg

Az elhanyagolt Barbakán a püspökkert felöl nézve

1968 körül elkezdődtek a munkálatok és a következő évben, 1969-ben meg is nyitották a vársétányt (Ez volt a várfal első látogatható szakasza).

 

Gyürüs Lajos (Régi Pécs)

Szólj hozzá

Kultúra Sport Belváros Sporttörténet Lebontva