2013. ápr 27.

PÉCS CÍMERÉNEK TÖRTÉNETE

írta: Régi Pécs
PÉCS CÍMERÉNEK TÖRTÉNETE

Pécs ma használatos címerének a története az 1700-as éveibe nyúlik vissza. De előtte és utána is használt címert a város.

Pécs 1780-ig Püspöki Városi státusszal rendelkezett. A honfoglalás után Pécs városát latin nyelvű dokumentumok Quinque Ecclesiae ("öt templom") néven említik. Szent István király 1009-ben megalapította a pécsi püspökséget. Ezzel Pécs fontos egyházi központ, püspöki székhely lett.

Pécs város tanácsa 1780. előtt is használt címert, illetve pecsétet, amin címerét szerepeltette. Hivatalos iratokról maradtak ránk az 1445-ben használt pecsétcímerek.
Az 1445-ös címerpecsét várfalat ábrázol kaputoronnyal, mely felett két keresztbe tett kulcs látható.

cimer_puspoki_pecsetcimer.jpg1445-ös címerpecsét
Várfal és a kaputorony felett két keresztbetett kulcs látható.

A város szeretett volna megszabadulni hűbérurától, a pécsi püspöktől és szabad királyi várossá válni. Klimó György püspök ebbe bele is egyezett volna, azonban Róma megtiltotta neki. Mária Terézia királyasszony úgy tett eleget a pécsiek kérésének, hogy 1780-ban miután a püspök meghalt, a várost szabad királyi város rangra emelte, még mielőtt az új püspököt kinevezték volna.

cimer_puspok_es_kiraly.jpgKlimo György                              Mária Terézia


Így Pécs szabad királyi várossá vált 1780. január 21-től mely ranghoz egy címer is járt. A város címerének leírása az 1780-as szabadalmi levél 21. szakasza alapján a következő:

"A pecsét pajzsa pedig kék színű, melynek zöld alsó részéből három hegycsúcs emelkedik ki. Ezek egymástól elkülönülnek. A középső mely a város fölé fekszik, a Mecseknek nevezett hegyet ábrázolja és egyszerű arany koronával van ékesítve. Ennek a tövénél a nevére való utalással látható ugyanaz a szabad és királyi város, melyet fal vesz körül, négy sarkánál ugyanannyi tárt kapu, csúcsos tornyocskákkal, piros tetőzettel. Feltűnő az ötödik, a középen lévő Székesegyház tornyának arannyal és szabályos rendben elhelyezett ablakainak rajzával díszített építménye. Jobb oldalról az Aranyhegy nevezetű, bal oldalról a másik hegy, a Tettye látszik, melynek tövéből az ugyanazon nevű folyócska csörgedezik zöld réten át. A bal oldali csúcsos tornyocska vidékéről aranyozott szalag vezet, mely hidat jelez. A felső részen, egyik oldalról arany hatágú csillag, a másik oldalon ezüst színű felkelő hold tündököl.
A pajzs homlokrészén felül van elhelyezve nemesebb színnel festve, a mi különleges kegyelmünkből a legfenségesebb császárnak, a mi legdrágább fiunknak és a mi saját kezdőbetűink J(osephus) II. M(aria) T(heresia) olvashatók. Az egész pajzsot egyszerű arany korona fedi, két oldalt oszlopok szerepet betöltő alakok állnak, egy a mással szemben. Innét a hűség, arany mellvértben, kék tógában, hátul lebegő, skarlátszínű uszályban öltözötten. Lábainál homályos foltokkal tarkázott fehér kutya hever, melynek nyakát piros örv veszi körül. Amonnét az ipar hosszú fehér ruhába öltözötten, mely felett a másik, a rövidebb mínium színű. Zöldes uszály a bal vállán átvetve. Baljában kapát tart, lábainál aranyozott méhkas helyezkedik el, felül négy méhecske röpköd. Kétoldalról egymással szemben az alakok a pajzsot tartják. Magának a címer karimáján ez a felirat olvasható: S.IGILLUM LIBERAE REGIAEQUE CIVITATIS QUINQUE ECCLESIENSIS, amint hogy mindezek a mi jelen jóságos oklevelünknek kezdetén, vagyis címlapján a képíró kiművelt kezével és művészetével sajátos színeivel megfestve, világosan a szemlélők tekintete elé állítva láthatók."

 

A címert 1780-tól 1948-ig, majd 1989-től használja a város, sajnos gyakran a pajzstartók mellőzésével.

cimer_pecsi_cimer.jpgPécs hivatalos címere

A jelképek magyarázatában a heraldika (címertan, a címerekkel foglalkozó tudományág) tudománya lehet a segítségünkre.
A két nőalak feladata - mint szimbólumon felül - a pajzsok tartása azaz a heraldika fogalmazásában ők a "pajzstartók".

A baloldali nőalak és a lábánál heverő kutya mint jelkép mit is jelent? A kutya általában a hűség és az éberség szimbóluma. A hétköznapi életben is használt jelkép, a kutya mint a hűség jelképe. Így egyértelmű, hogy a baloldali nőalak és a lábánál heverő kutya, együtt a hűséget jelképezik.

A jobboldali nőalak pedig az ipart jelöli. Ásót tart a kezében és egy méhkas (méhekkel) van a lábánál ez a heraldika, magyarázata szerint az ipart jelenti.
A méhkas szimbolikája elsősorban a méhtársadalom szervezettségén alapszik. A méhek közössége és kaptára a védelmező anyai oltalom. Mint dolgos közösség, a megszervezett, szigorú szabályoknak alávetett munkát jelképezi. Természetesen a méhkas és a méhecskék mint szimbólumok mást is jelenthetnek. Gondoljunk csak pl. A Széchenyi téri Takarék palota díszítő elemeire vagy a Takarékszövetkezetek kedvenc figurájára a méhecskére. Ezeknél a példáknál a takarékosságot és a gyűjtögetést jelképezik.
A címer közepén Pécs látható. A várost falakkal övezett minden sarkán bástyával. Háttérben az aranykoronás hegy a Mecsek. Egyik oldal a Tettyét a másik oldal az Aranyhegyet ábrázolja. A jobb oldalon csörgedező víz pedig természetesen a Tettye patakot ábrázolja.

A címer felső részén egyik oldalról aranyszínű, hatágú csillag, a másik oldalon ezüstszínű, felkelő hold. 

A pajzs homlokrészén felül Mária Terézia - I(osephus) II. M(aria) T(heresia) - neve olvasható. Az egész pajzsot egyszerű arany korona fedi.

cimer_cimer_felso.jpg

A pécsi címer felső része
Mit jelent a I. ii. M. T. felirat


A felírat azaz a betűk mit jelentenek? Az első betű Iosephus azaz Josephus. Felmerül a kérdés, második karakter(ek) mik? Római szám azaz római kettes (II.). De akkor, hogyan kell olvasni? II. József vagy II. Mária Terézia?
Így: II. Maria Theresia, azért így írva mert az "új magyar királynő" hivatalos neve II. Mária Terézia. Valószínüleg teljes név József II. Mária Terézia, mert "mi saját nevünknek kezdőbetűi: J(osephus) II. M(aria) T(heresia)." írják az adományozó kiváltságlevélben.

Már említésre került, hogy a jelenlegi címert 1780-tól 1948-ig, majd 1989-től használja a város.

 

De mi volt 1948-1989 -ben? Az alább látható valami!?

cimer_szocialista_cimer.jpgPécs leváltott szocialista címere


Ez volt Pécs szocialista címere ami olyan gyengén sikerült, hogy címernek nem igazán nevezhető. Csak a kék-sárga szín alkalmazása emlékeztet az eredeti címer színeire, tartalma viszont a korra jellemző silány szocialista jelképek halmaza. Ismertetni sem érdemes de egy-két jelképet azért felsorolok: szénre emlékeztető íves fekete színű rész (bányászat), piros kalapács (ipar), keresztbe rakott könyv (talán az iskolaváros), a középső kék mező közepén fent kék félhold az íves alakon (Pécs török emlékeit akarja kifejezni). 
A következő szimbólum - felső sárga mezőben - már elég egyértelmű, arannyal (?) kerített ötágú vörös csillag!

1989-ben a címer bizottság véleménye Pécs zászlajáról:
"A jelenlegi halványkék színű zászlónak - a mostani címerhez hasonlóan - nincsen hagyománya, helyette a régi kék-sárga színű zászló használatát ajánlják a szakértők." Így a szocialista jellegtelen zászlót is lecserélte a város a hagyományokat ápoló kék-sárga zászlóra.

 

cimer_pecs_zaszlaja.jpgPécs hivatalos zászlaja

 

Szólj hozzá

Kultúra Történet Ipartörténet Érdekelhet